Leveles a május, avagy amikor elloptam egy finálét

Bezzeg régen sokkal szabadabbak voltunk, még a májusok is májusabbak voltak – jutott eszembe, amint vasaltam a lányom fehér ingét és kipillantottam az ablakon. Régen selymesebb volt a fű, tisztább az ég, ragyogóbb a napsugár, hosszabbak voltak a napok, óriási a világ, és én fiatalabb voltam, mint… most. Bezzeg.

Sokáig a feledés homályában rostokolt (lehetett benne szándékosság is), de hogy múltunk minden rezdülése bennünk él, bizonyítja az is, hogy hirtelen eszembe jutott még valami, amint a vállfára akasztottam a kivasalt, többnyire csak iskolai ünnepségeken viselt inget. És e némiképp Coelhos felismerés nyomán, úgy döntöttem színt vallok. Végül is az ember szembe kell nézzen egyszer csak a múlttal, és töredelmesen bevallania a hibáit, tévedéseit és sokáig rejtegetett titkait, botlásait. Mert ez talán felszabadít, ezt remélem én is, midőn elmesélem e kis történetet az életemből. És még abban is reménykedek, hogy nem okoztam túl nagy traumát az érintetteknek, vagy, ha igen, az idő gyógyír volt és majd’ harminc év elteltével meg tudnak bocsájtani.

Olyan „szereplős” leánkagyermekecske voltam annak idején, ahol lehetett szavaltam és énekeltem, szinielőadásokban játszottam, néptáncoltam és konferáltam, lázasan készülődtem egy-egy „fellépésre”, büszkén hajoltam meg a végén. Már harmadik osztályos voltam, amikor az egyik első osztály tanító nénije meghívott az év végi szereplésre – igaz, csak nézőként. Én mégis rettentően boldog voltam ettől, és éreztem saját fontosságomat, hogy személyre szóló meghívást kaptam egy előadásra.

Ünnepi alkalmakra tartogatott kölni és parfüm illata keveredett a kertből szedett gyöngyvirág és üzletben csomagolt virágcsokrok émelyítő illatával, frissen vasalt, ropogós fehér ingben, rakott szoknyában, naftalinos szekrényből előkerült kiskosztümben, zöld és lila rendruhában, nyakkendőben, lakcipőben vonult be a társaság a terembe, ahol máskor repültek az ojnalabdák, vagy a lurkók a bakon át.

Aki korán érkezik, vagy megfelelően tud gyurakodni, az választhat helyet magának, és ahogy érkezik a kevésbé deszkurkörec nagyérdemű, kialakul magától az ülésrend: például a folyton mocorgó kistesók az első sorba, de az ajtóhoz közel foglalnak helyet, a frissen borotválkozott, vagy idő hiányában és a feleségük rosszalló tekintetétől kísérve érkező borostás apukák a komával a hátsó sorokba, a magas kontyú nők a sor szélére, a második sorba pedig beülhetnek a dauerolt hajúak, mert az ilyen frizurákon jobb esetben úgyis át lehet látni. Én két, igencsak testes, de mosolygó szemű nagynéni között kaptam helyet a „kényelmes” tornapadokból kialakított nézőtér harmadik sorában. De nem panaszkodhattam, mert a horkoló nagybácsik jó két sorral mögöttem ültek le.

Sorra hangzottak el az általam már többnyire ismert gyerekversek, énekek, szinte felszisszentem, amikor valaki eltévesztette a rímet, súgni szerettem volna, ha elfelejtette a szakaszt, de aztán elnézően mosolyogtam, hisz még csak elsősök. Bólogattam és lelkesen tapsoltam egy-egy szép szavalat elhangzása után. Ha van olyan, hogy hálás közönség, akkor én ott az voltam.

A műsor végén pedig, mintegy csúcspontként, felhangzott a szívemnek oly kedves dal, amelyet én is többször énekeltem szereplések alkalmával: Leveles a május, virágos a rét….

Tátogott a sok kicsi száj, szipogott a sok édesanya, nagynéni, de még a férfiak is. Én pedig behunytam a szemem, láttam magam, ahogy kirándulok erdőkön-mezőkön, a suhogó fákat, a rétek hullámzó virágtengerét, a kéklő búzavirág koszorút, azt, ahogy ránk ragyog az ég, és hogy sej, a május csodaszép! De ekkor a dalban is felbukkanó tarka szárnyú kis bogár döngicsélve felém szállt, egyenesen a szemembe, amit gyorsan megsúroltam és kinyitottam…

Szúrós szemű nagynénik, szigorú tekintetű nagybácsik, megdöbbent édesanyák, kínosan mosolygó édesapák, a dal közepén szájukat nyitva felejtő gyermeksereg, kuncogó keresztszülők és rémült tanító néni – bizony ezt láttam, midőn kinyitottam a szemem. És hallottam is. Mégpedig azt, hogy teljes hangerővel, egyedül éneklem a dalt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s