A merengők

Ülök a medence szélén, és a lét nagy kérdéseiről töprengek. Másról nem is nagyon lehet, ahogy a lábam térdig belelóg a 17 Celsius-fokos vízbe. Gondolkodom tehát, mint ahogyan azt nagy döntések előtt teszi az ember. Menni vagy maradni?

Végre nyári nap Csíkban, végre strandidő. De a csíkiak annyira szeretik a hideget, hogy még nyáron is gondoskodnak arról, hogy jól meg tudjanak fagyni. Mindemellett a legjobb strand a világon – mondanám, ha elfogult lennék. Talán kissé az is vagyok, és nem azért, mert ez az egy van jelenleg, hanem, mert a miénk, itt strandoltunk gyerekkorunkban is, amikor órákat lubickoltunk a kicsimedencében. Nem úgy, mint most. Már két órája itt vagyunk és végre rávettem magam, hogy megmártózzam. Ez az a hely, ahol megérkezéskor üdvözlöd a már bent lévőket, a fák árnyékában pokrócukat leterítő nyugdíjas csapatot, az asztalok körül ülő kisgyerekes ismerősöket, a tűző napon fekvő fiatalokat. Ez az a hely, ahová régen omnibusz hozta le a fürdőzni vágyókat, ahová leköltöztek a nyári idényre a szeredaiak, és ahová most is érkeznek messzi földről – legutóbb bánkfalviakat láttam itt. És valószínű az egyetlen, ahol kigyúrt, tetovált férfiak pufulecet esznek.

Szóval, ülök a medence szélén, nézem az úszó felhőket, a nagy fenyőfákat, ahogy hajlongnak, és amelyek árnyéka fél órán belül beborítja a sárga vizű medencét. Tehát most kell a tettek mezejére lépni, azaz csobbanni, ha egyáltalán. Mellettem egyre gyűlnek a bátor vállalkozók, edzett, kemény legények és vékony dongájú fickók, ők sem vetik rögtön bele magukat a bugyogó vízbe. Csak ülünk csendben egymás mellett, békebeli hangulatban. Jó hely ez a meditációra, az élet értelmén való elgondolkodásra.

Egy lépcsőfokkal lennebb csúszok, most már derékig ellep a víz. Egymást hajrá biccentésekkel biztatjuk, meg tudjuk csinálni, érdemes. „Egyből bele kell ugrani” – hangzik el a jótanács, mosolygok is rajta, hogy persze, tudom, de azért mégis.
Talán otthon kellett volna maradni, lenne elég dolog a ház körül, vagy a hegyekbe kirándulni, megnézni egy filmet, s ne extrémkedni itt, feszegetni a határokat. Igaz, még mindig van visszaút, de most már csakazértse. Azaz csakazértis és lesz ami lesz alapon: mély levegőt veszek és nyakig belecsobbanok a vízbe.

Tíz másodperc – ennyit kell kibírni, (és ha már benne van az ember, mit tehetne), hogy aztán a bőrét kellemesen bizsergetni kezdje az ásványvíz, s úgy érezze, valami kiváltságos kegyben van része. Tíz hossz – ennyi elég is a boldogságból (mert jóból is megárt a sok), hogy aztán fejcsóválva, de diadalmasan kivonuljak a medencéből az újonnan érkező merengők között utat törve.
Tíz hónap – ennyit remélem nem kell várni a következő csíki nyári napig, amikor ismét próbára tehetem a bátorságomat (jut eszembe, amikor este kimosom a hajamból a sárga, zsögödi vizet).

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s