Emlékszoba

Ha kérhetném, ne zajongjanak, csak csendben kövessenek. A szoba egy negyedik emeleti lakásban található. Hogy lift van-e? Nincs, kérem. No, nem kell ezért távozni, még csak a kezdetén vagyunk a kultúrsétánknak. Legalább a plakettet nézzék meg. Ez az egyedüli lépcsőház, amelyben a blokkfelelős megengedte, hogy egy emlékplakettet elhelyezzünk, még ha csak az egyik postaládára szerelhettük is fel. Az egyesületünk a tagságtól beszedett díjakból készíttette egy helyi ezermesterrel. Azt kérdezi, hogy miért csak akkora, mint egy pénzérme? (Feszt kérdeznek!) Mert még mindig nem fizette be mindenki a tagságdíjat. De ha közelebb hajolnak, láthatják, milyen szépen bele van gravírozva az író neve. Ha mindenki megnézte, akkor talán haladhatunk is felfelé. De csak halkan, kérem, ott van a lépcsőházszabályzat, ne szemeteljenek, ne hangoskodjanak, ne trappoljanak a lépcsőn, egyáltalán, alig vegyenek levegőt, amíg felérünk. Ez egy rendes lépcsőház, nyugdíjas lakókkal, nagy szerencsénk van, hogy létrehozhattuk itt az emlékszobát, és megnyithattuk a nagyközönség előtt is, mert az író többi, egykori albérletében, ahol az évek során lakott, elzárkóztak a tulajdonosok. Kedves uram, hallottam, hogy mit súgott a szomszédjának, higgye el, nem azért költözött évente többször is az író, mert nem tudta fizetni az albérletet. Életforma volt ez nála, mindig is szerette a változatosságot. Ha már valami állandósulni látszott, unni kezdte, igazi művészlélek volt, nyughatatlan, folyamatosan az újat kereste. Na, ezért! Menjünk.

Itt is lennénk, erre tessék, balra a második ajtó. Mindent összeszedtünk, amit lehetett, a matracot például utolsó percben tudtuk megmenteni egy másik albérletéből, ki akarta dobni a tulaj. Írónk ezen feküdt akár napokon, heteken keresztül, amikor alkotói válságban szenvedett. Itt láthatóak a konyhai kellékei, a kávéscsészéje, direkt nem mostuk ki – ő sem tette soha. Egy rezsó, amit kölcsönbe kapott, egy serpenyő, amelyben láthatóan legutóbb tojást készített. A kedvenc és egyetlen farmernadrágját is kiállítottuk, kicsit szakadt, de most úgy is ez a divat, hehe. A ruhatárából még néhány félpár zokni is ránk maradt, azokat – a látogatókra való tekintettel – az üvegtárlókban helyeztük el.

Ebben a sarokban a munkásságát próbáljuk bemutatni, látható itt az elemi osztályos bizonyítványa, jeles tanuló volt, több fogalmazás-verseny győztese, egy alkalommal szavalt is egy iskolai ünnepségen. Ugorjunk az időben vagy húsz évet, itt van a CRT monitorja, egy csavarhúzó, 8-as facsavar és harapófogó. Nem, nem szeretett barkácsolni, ezekkel nyitotta ki a borosüveget. Amúgy nagyon szép sörös- és borosüveg gyűjteménye volt, ki is állítottunk néhányat belőlük.

Ezen az asztalon a gáz-, villany- és internetszolgáltatóval folytatott levelezése tekinthető meg. A tartalmuk nagyjából ugyanaz. És itt van az a levél, amelyben értesítik, hogy második díjat nyert egy novellapályázaton. Ez amúgy az egyetlen novellája, amely fennmaradt. Tudjuk azt is, hogy az ekkor kapott pénzösszegből vásárolta a szendvicssütőjét. Az itt kiállított az eredeti pontos mása, sajnos azt az egyik szeretője magával vitte, amikor végleg távozott az életéből. És ha már a magánéleténél tartunk, a birtokunkba jutott egyik Facebook-üzenete, amelyet egy hölgyismerőse, bizonyos Múzsa Rózsi bocsájtott a rendelkezésünkre, ezt ki is nyomtattuk és bekereteztettük: „Napok óta nincs kedvem írni, tőled várom az ihletet, béby! ❤❤❤”. A hölgy válasza egy szelfi volt, azt nem sikerült elkérjük, de biztosított arról, hogy annak, akit érdekel, privát üzenetben szívesen elküldi.

Végezetül, azt még fontosnak tartom elmondani, hogy nagy író lehetett volna. Benne volt a potenciál. A világirodalom nagyjai között tarthatnánk számon, akkora tehetséget kapott útravalóul születésekor. De ő nem találta a helyét a kortársai között, úgy vélte, nem értik meg. Éppen ezért – az említett novellán kívül – nem írt egy sort sem.

És itt lassan a mai kultúrsétánk véget is ért, vigyázzanak lefelé a lépcsőn, és tudják, csak halkan… Várjanak, a vastag szemüvegkeretes úr még kérdezne valamit. Hogy hol van a sírja? Nincs sírja. Még meg sem halt, kérem! Ingatlanügynök lett Németben, ott hasznára vált a lakásokkal kapcsolatos itthoni tapasztalatszerzés. Kint saját háza van, családja, úszómedencéje, autója, modern szendvicssütője. Hogy honvágya? Na, menjünk, kérem.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. februári számában)

Reklámok

2 hozzászólás a következőhöz: “Emlékszoba

  1. Esvány szerint:

    Örülök, hogy még mindig ingyen elolvashatom az újabb remek írását. Titkon remélem, hogy nem is válik fizetőssé, bár megérdemelné. 🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s