A hóhányó

„Ülj már veszteg, ne mind nyüsless!”– szólt rá a felesége, miután már ki tudja hányadszorra kelt fel. De Józsep nem tudott aludni, időről időre az ablakhoz lépett és belepislogott a januári éjszakába.

Várta már október óta, mint kisgyermek a karácsonyt, vagy a külföldön dolgozó apját, mint a szerelmes tinédzser az első randit, éhező egy falás ételt, szomjazó egy korty italt stb. Szóval várta. Egész novemberben a tömbház előtt álldogált. Már megint csak itt ácsorog – gondolták a munkába siető szomszédok, nem tudván, hogy igazából készenlétben áll.

A december sem hozta el a hozzá fűzött reményeket. Már-már úgy tűnt kitavaszodik. Józsep nem szerette a tavaszt, a nyarat pedig egyenesen ki nem állhatta. Ősszel még csak elvolt valahogy, hosszú kankóval verte le ilyenkor a sárga leveleket a környékbeli fákról, majd összegereblyélte. Néhányan furcsállták, de ő nem törődött velük, eh, mit tudnak ők a világ dolgairól.

De ez a tél most jól megtréfálta. Köd és hideg volt, hó kevésbé. Bezzeg régen nem ilyen semmilyen telek voltak. Becsületesen havazott, nem csak így pilinkélt elébb-elébb. Nagyapjával versenyt lapátolt a kiskapuig minden hajnalban, nagyokat kacagtak, viccelődtek közben. Szerette az öreget. Tatának is ő volt a szeme fénye, és talán az egyedüli is, aki meghallgatta, majd mesélt neki, este betakarta. De hol van már a tavalyi és a gyermekkori hó?

Január közepén aztán megtörtént a csoda! Előbb havas eső esett, majd éjszaka nekifogott rendesen hinteni. Józsep tudta: eljött az ő ideje! Már hajnali ötkor felöltözött, fogta a hólapátot, amit már hetek óta előkészített. Nyáron is meg-megnézte, hogy nem-e lett valami baja, áttörölgette, vászonzsákba bugyolálta. Megállt a tömbház előtt. Elégedetten nézett körbe, majd nekilátott, épp hogy nem köpött a tenyerébe előtte. Zene volt füleinek a sercegés, amint a jeges földön végighúzta a lapátot, zengett belé a lakótelep.

„Ezt már biztosan nem”– mondta határozottan a szomszédjának később, aki az autója körül toporgott és kérte a hólapátot. Józsep utat lapátolt magának a behavazott járgányig. Majd ő!

Kipirult arccal hányta a havat egész reggel. Lihegve fogott neki az utolsó behavazott járdaszakasznak, a karjai is elzsibbadtak már. De akkor mintha a nagyapját pillantotta volna meg maga mellett, ahogy kacagva hányja a havat. Összekacsintottak.

 

Reklámok

1 hozzászólás a következőhöz: “A hóhányó

  1. Balázs József szerint:

    Szép szívet melengető történet…

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s